Az NK-33 hajtómű a szovjet mérnöki tudomány és az űrverseny történetének egyik legemblematikusabb fejezete.
Teljes titokban hozták létre, hogy a Szovjetunió holdprogramját hajtsa, és nemcsak a küldetés törlését élte túl, hanem évtizedekkel később ismét szolgálatba állt, már az orosz űripar új korszakában.
Az 1960-as évek elején a Szovjetunió egy ambiciózus terven dolgozott, hogy emberes repülést hajtson végre a Holdra. Ehhez szükség volt a szupernehéz N-1 rakéta kifejlesztésére, a hajtóművekért pedig a Nyikolaj Kuznyecov vezette tervezőiroda felelt Kujbisevben, a mai Szamarában. Ma ez a struktúra az UEC-Kuznetsov része, amely a Rostec-hez tartozó United Engine Corporation vállalata.
A projekt szigorú titoktartás mellett haladt előre. Történelmi beszámolók szerint maga Szergej Koroljov, a szovjet űrprogram vezető alakja is meglátogatta Kujbisevet „Szergejev” néven, hogy személyesen kövesse a hajtómű fejlesztését. Az elvárás egyértelmű volt: alacsony tömegű, nagy teljesítményű és maximális megbízhatóságú rendszert kellett létrehozni.
1969 és 1972 között a Kuznyecov vezette csapat kifejlesztette az NK-33-at, egy folyékony hajtóanyagú rakétahajtóművet, amelynek névleges tolóereje 154 tonna volt. A tesztek során azonban a teljesítmény meghaladta az eredeti célokat, és több mint 200 tonnás tolóerőt is elértek.
Az NK-33 tesztjei rendkívül magas követelményeket támasztottak. A közzétett információk szerint a hajtóművet extrém próbáknak vetették alá, többek között fémdarabok, anyák, csavarok és még szövetdarabok működés közbeni bejuttatásával. Ennek ellenére nem történt katasztrofális meghibásodás. Egy másik kemény eljárás során, az úgynevezett „guillotine” tesztben, a hajtóanyag-vezetéket hirtelen elvágták működés közben. A rendszer nem robbant fel, hanem kontrollált leállást mutatott.
A teszteredmények segítenek megmagyarázni az NK-33 hírnevét. 1969 decembere és 1977 januárja között 191 hajtóművet teszteltek, 469 indítással és összesen 44 393 másodpercnyi működési idővel. A jelentett megbízhatóság 99,94% volt.
Az NK-33 történelmi jelentőségét az is adja, hogy ez volt az első a kategóriájában, amely zárt ciklusú oxigén–kerozin rendszerrel készült, többszöri felhasználásra tervezve. Ez a technikai fejlettség hozzájárult ahhoz, hogy a projektet messze megelőzve a korát tartották számon.
Ennek ellenére 1974-ben a szovjet holdprogramot leállították. A program megszüntetésével Kuznyecov parancsot kapott az összes NK-33 hajtómű megsemmisítésére és erőforrásainak a repülőgépipar felé történő átcsoportosítására. Vera Danilcsenko mérnök beszámolója szerint ez volt az egyik legnehezebb pillanat a tervező életében.
A történet azonban más fordulatot vett. A parancs teljes végrehajtása helyett több tucat hajtóművet titokban megőriztek, és egy hamis fal mögé rejtettek a szamarai tesztterületen. Ez a saját felelősségre hozott döntés végül megváltoztatta az NK-33 sorsát.
Csak 1991-ben mutatták be a hajtóművet a nemzetközi közönségnek, a „A csillagok felé” című moszkvai kiállításon. A bemutató nagy hatást gyakorolt a külföldi szakértőkre, akik meglepődtek egy évtizedekkel korábban kifejlesztett projekt műszaki jellemzőin.
Évekkel később a hajtómű újra használatba került. 2010-ben az UEC-Kuznetsov az RKC Progress együttműködésével megkezdte az NK-33 átalakítását a Szojuz-2.1v rakétához. A modernizált változat az NK-33A jelölést kapta.
Az új korszak első indítása 2013 decemberében történt. 2025. február 2-án már a 13. sikeres indítást regisztrálták az NK-33A-val felszerelt Szojuz-2.1v rakétával, az orosz ipar közlése szerint.
Az NK-33 története ritka elemeket ötvöz: technológiai innovációt, katonai titoktartást, személyes döntéseket és történelmi túlélést. Eredetileg szovjet kozmonauták Holdra juttatására tervezték, a hajtómű végül évtizedeken át fennmaradt, és új szerepet talált a modern orosz űrkorszakban.
+ A Meguiar’s díjnyertes hot rodokat visz a Goodguys Del Mar Nationals 2026-ra
Forrás és képek: ОДК, Telegram @uecrus_official. Ez a tartalom mesterséges intelligencia segítségével készült, és a szerkesztőség felülvizsgálta.
